Pár szó.

Anya minden reggel 8-kor keltett, mert mennünk kellett a fejlesztésre, ami igaz tíztől van, de a vakoknak sokkal tovább kell készülődni és az út fél órára van Bodajktól.
-Jó reggelt Hannah. Kikészítettem a mai ruhádat. A jobb kezedtől lévő székre tettem. Rövid farmer színű nadrág és egy kék póló.
-Köszi anya..
-Mi a baj Hannah? -kérdezte anya aggódó hangon.
-Semmi, megyek készülődni..
Bementem a fürdőbe és behajtottam az ajtót magam után.Kitapogattam, hogy hogyan kell felvenni a pólót és a nadrágot. Nem tartott sokáig, már egy jó ideje így csinálom. Megmostam a fogam és szóltam anyának, hogy fonja be a hajam.
-Anya..
-Igen kicsim..
-Hogy nézek ki?
-Gyönyörű hosszú, barna, loknis hajad van, ami a válladra esik. Az arcod csodálatosan szép kicsim. Ne aggódj gyönyörű vagy!
-És te hogy nézel ki?
-Rövid, szőke, vállig érő, egyenes hajam van. A testem enyhén barna a nyári nap miatt. Hosszú farmer és egy sárga ujjatlan póló van rajtam.
-Biztos csodaszép lehetsz!
-Nálad nem szebb kicsim. -puszit adott az arcomra. -Készen vagy. Gyere, induljunk.
-Mennyi az idő?
-Kilenc lesz pár perc múlva.
-Hova megyünk ilyen korán?
-Nagy a dugó pénteken, így ma kicsit előbb indulunk.
-Rendben. -felkaptam a szandálom, anya besegített a kocsiba és indultunk is.
Csendben töltöttük az utat, csak a rádió szólt.
-Anya, neked nem fárasztó?
-Micsoda?
-Ez!
-Nem, bármit megtennék, hogy visszakapd a látásod szívem, nem ezt érdemelted. Senki nem érdemelné!
-Nekem az..Bárcsak meghaltam volna, úgy nektek is könnyebb lett volna.
-Ez nem igaz! Ne beszélj a nevünkben! Ezt annyiszor megbeszéltük már Hannah, miért kezded mindig előröl?
-Talán, mert mindig eszembe jut.
-Majd később megbeszéljük, mert már ideértünk.
Kiszálltam a kocsiból, anya pedig odaadta a fehér botomat.
-Kicsim, -éreztem, ahogy megfogja az arcomat -mindennél jobban szeretünk és soha, de soha ne gondolj ilyenekre, hogy nekünk jobb lett volna, ha nem éled túl. Nem teher ez, se nekem, se apádnak, se a nővérednek, se a többi családtagodnak. Ugyanúgy szeretünk és óvunk. Abba betegedtünk volna bele, hogyha nem éled túl!
-Anya, menjünk, mert elfogunk késni..
-...jól van Hannah. Menjünk.
Nem értem anyát..tudom, hogy nekem van igazam! Úgy sokkal könnyebb lett volna nekik, ha nem élem túl a balesetem. Nekem is könnyebb lenne! Nem kéne erre a sok szar fejlesztőre járnom heti négyszer. Foglalkozhatnák a tinis dolgaimmal. Fiúzással, bulizással, barátokkal, de nem, nekem ide kell járnom...
-Jó napot a rehabilitációs fejlesztésre jöttünk, ma hova kell mennünk?
-Jó napot! Dr. Hencz betegei?
-Igen, de csak a lányom.
-Ma úgy tudom, hogy együtt lesznek más betegekkel.
-Oh, értem.
-Itt végig kell mennie a folyosón, felmenni a másodikra és ott várakozzanak, amíg Dr. Hencz meg nem érkezik.
-Rendben, köszönjük.
Elindultunk felfele. -Most tényleg még több embert el kell viselnem?
-Hannah, ne ez legyen a problémád. Koncentrálj a fejlesztésre.
-Sajnos már csak ezek a problémák valók nekem, mert mást nem is tudnának rámbízni. Egy nyomorékra...
-Ne beszélj zöldségeket!
Felértünk anyuval a másodikra és leültünk. Körülbelül 10 perce ültünk csendben, mikor anya megszólalt.
- Mindjárt jövök Hannah, pár perc.
-Jólvan..
Csendben ültem a széken és csak néztem a semmibe. Mondjuk máshova nem is tudok.. Lépéseket hallottam és valaki leült mellém, gondoltam biztos anya az,de pár másodperccel később megszólalt.
-Szia.
-Ki az? Ismerlek?
-Nem hiszem, hogy ismersz. Csak én láttalak már téged itt jó párszor..
-Már jó ideje ide járok.
-Mióta?
-Négy éve.
-Mivel kezelnek, hogy ide jöttél fel?
-Fejlesztésre kell járnom, mivel vak vagyok. -Meglóbáltam a tenyerem a szemem előtt. -Látod!
-Ó..hogy történt?
-Pár éve volt egy balesetem és elvesztettem a látásom,de csak részlegesen.
-Értem.
-Téged mivel kezelnek?
-Engem semmivel, csak kísérőként vagyok itt.
-De jó neked.
-Amúgy nem haragudj, a nevem Martin.
-Az enyém pedig Hannah.
-Szép neved van.
-Köszönöm! -mosolyogtam.
-Itt is vagyok Hannah. -halottam anya hangját.
-Majd még máskor beszélünk Hannah. Viszlát. Szia.
Lépteket hallottam megint,amik egy jobban halkultak.
-Ki volt ez a helyes fiú?
-Nem tudom, csak úgy idejött.
-Értem.
Úgy gondoltam,hogy felesleges lenne bármit is mondanom anyának,mert ő mindenbe sokat belegondol. Képes lett volna ebből még azt is kihozni,hogy mi járunk ezzel a gyerekkel... Szerintem ahogy meghallotta,hogy vak vagyok,már el is ment a kedve attól,hogy beszélgessen velem. Csak lehet nem akart bunkó lenni. Nem is kattogok ezen többet, nem beszélek már vele úgy se.
Pár percre rá megérkezett Dr.Hencz és neki is kezdtünk a fejlesztésnek.
Miután vége lett anyával elmentünk bevásárolni a Tescoba és olyan délután 2 fele érhettünk haza. Anya főzött, én pedig bementem a szobába és olvastam.
Az egész hétvégém unalmasan telt. Nem volt nálam senki,én sem voltam senkinél. A hétköznapjaim is csak annyiban szoktak mások lenni, hogy néha tanulok,aztán fejlesztés és ennyi...