Egy kis bonyodalom

A pizzázás már másfél hete történt. Azóta rendszeresen találkozunk egymással. Mindennap elmegyünk sétálni, vagy fagyizni. Mindig mást talál ki Martin is. Olyan sok mindent elmondtam már neki magamról és ő is sok mindent megosztott már velem.
Segít a zenélésben és a tanulásban is, így sokkal könnyebb.Jó,hogy végre találtam egy barátot.
-Mihez lenne ma kedved Hannah?
-Mi lenne,ha elmennénk a Halesz parkba -kérdeztem Martintól.
-Csütörtök van, biztos sokan lesznek. Nem zavar?
-Nem, menjünk.
Mióta velem van, azóta nem zavar annyira, ha valaki meglát. Olyan jó, hogy valaki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Végre találtam egy igazi barátot.Hál' istennek anya sem képzel bele többet barátságnál, meg én sem.
-Hannah, miért mondtad az múltkor, hogy labilis vagy?
-Azért, mert sosem vagyok biztos abban, amit csinálok.
-Az ember mindenben bizonytalan.
-Igaz, de én ráadásba nem is látok..
-Ne mondd mindig ezt! Legyél biztos magadban!
-De nem tudok, ez baj..zavar, ha az emberek megbámulnak, mert más vagyok. Hiába nem látom őket, érzem,hogy néznek, meg már nem egy sértést hallottam.
-Ne törődj másokkal Hannah. Te, te vagy! Nem én, nem más. Te Hannah vagy! Saját egyéniséged van. Ezért vagy különleges. Ezt szeretem benned!
-Én pedig azt szeretem benned, hogy mindig felvidítasz -és megöleltem.
Éreztem,ahogy megfogja az arcom és megpuszilja az orrom. Éreztem ahogy az ujjai a számon és körülötte járkálnak.Bizsergett tőle a szám. Késztetést éreztem arra,hogy megcsókoljam, de nem tettem, inkább elhúztam az arcom és csak néztem a semmibe.
-Mi a baj Hannah?
-Semmi, csak elgondolkodtam -mosolyogtam.
-Értem..van kedved még sétálni?
-Persze
Megfogta a kezem és úgy sétáltunk tovább.Érzem, hogy izzad a tenyerem.Izgulok,de nem tudom,hogy miért. Pár perccel később hirtelen megállított minket valaki.
-Na mivan Martin, ő az a vak csajszi akit mostanában fűzöl?
-Mi -hirtelen nem is tudtam,hogy mit reagáljak. Meglepődtem.
-Fogd be Dávid! Nem tudsz te semmit!
-Hé te -megfogta a vállamat, olyan erősen, hogy bezsibbadt!
-Engedj el -rántottam egyet a kezemen és így kiszabadultam a szorításából. -Ki vagy?
-Kérdezd meg a pasidtól!
-Ő nem a pasim,csak a barátom.
-Aha, hogy te csak így gondolod. Kérdezd meg akkor őt is!
-Menj el innen Dávid! Most!
-Jó,de ha legközelebb mered bántani a húgomat,akkor nagy pofonnak leszel kis gazdija!
A srác elment,én meg csak ott álltam és nem értettem semmit.
-Martin,mi volt ez?
-Csak az egyik volt barátnőm báttya..
-Azt mondtad nincs barátnőd -mondtam meglepődve.
-Már nincs is,szakítottunk.
-Mikor?
-Már majdnem két hete.
-És miért?
-Nem szerettem.
-Meddig voltatok együtt?
-Majdnem egy évig.
-Nem szeretted,de azért egy évig vele voltál?
-Az elején még jó volt vele,de már az utolsó három hónapban más lett. Új társaságba keveredett és megváltozott.
-Hogy érted, hogy megváltozott?
-Elkúrvult. Minden más fontosabb lett neki. Addig ötös tanuló volt, aztán a jegyei romlottak,ahogy jött az év vége. Kipróbálta a cigit,addig viszont irtózott tőle. Most már rendszeresen cigizik. Egyszer mikor elment a "bandájával" bulizni, még meg is csalt.
-És ez mikor volt?
-Nem tudom, talán másfél hónapja..
-És képes voltál vele maradni?
-Azóta nem volt köztünk semmi. Ő nem is értette,hogy a végén már miért voltam vele, olyan amilyen..
-Még ő nem értette..
-Nem tudta, hogy én tudom, hogy megcsalt. Már viszont tudja.
-Remélem jól kiosztottad.
-Diszkréten megmondtam neki,hogy vége és tudok mindent. Nem is tagadta, hogy lefeküdt mással is.
-Ti amúgy már..
-Nem jutottunk el soha addig. Nem akarta én pedig nem is erőltettem.
-Türelmes típus vagy és ez ritka.
-Ez lenne a természetes. Ha szeretsz valakit,akkor vársz rá mindenben.
-Ez így is van!
-Hát persze.
-És.. amit még a srác mondott,az igaz -kérdeztem tőle,úgy,hogy ne említsem meg. Remélem leesik neki,hogy miről beszélek, mert elég gáz az ilyen "tetszel és nem tetszel" dolgokról beszélni.
-A barát dologra gondolsz?
-..igen.

-Igaz, de gondoltam még várok, hogy megtudjam a te érzéseidet is.

-Még egyelőre legyünk csak barátok,ismerkedjünk..ilyesmi.

-Szóval ez egy nem?

-Nem, ez egy talán -nevettem. -Szimpatikus vagy és nagyon kedves,de tudod eddig nagyon magamnak való voltam. A családomon kívül nem volt más az életemben...

-..és furcsa lenne hirtelen egy barát. Megértem. Nem is most azonnal gondoltam.

-Akkor jó -mosolyogtam. -Köszi,hogy megértesz.

-Ez természetes.
-Indulnom kell, mert nemsokára jön értem anya.
-Tudja,hogy itt vagyunk?
-Nem, most hívom, hogy hol vagyunk....Szia anya. A Halesz parkba. Nem. Igen. Oké, szia -letette. -Azt mondta 10 perc és itt van.
-Oké.
-Menjünk a kórház előtti parkolóhoz, azt mondta, hogy ott fog leparkolni.
-Jól van.
Martin belém karolt és úgy mentünk. Olyan jó érzés volt. Nem zavart a közelsége.
-Hannah, minden rendben?
-Igen. Miért?
-Mert egyre jobban szorítod a karom -nevetett.
-Ne haragudj, csak még kicsit bizonytalan vagyok így a járásba -nevettem. Igazából bíztam benne.
-Megértem. Hogy néz ki anyukád kocsija?
-Azt hiszem piros, de majd hív, ha ideér, ha nem vennénk észre.Mondjuk én nehezen -nevettem.
-Igaz.
Pár percet kellett várnunk és csörgött a telefonom. Martin beszélt pár mondatot anyummal, aztán tőlem is elköszönt, mert ment a busza Szabadegyházára.

Kérdezz- felelek

1. A történeted egy vak lányról szól. Ismersz valakit, aki hasonló cipőben jár, vagy magadtól jött az ötlet az alaphoz?

Nincs vak ismerősöm, csak úgy jött az ötlet. Hosszú története van :)

2. A nap melyik időszakában szeretsz legjobban írni? Miért?

Leginkább délután, reggel nem szeretek, inkább olyankor gondolkodom, hogy mit írok.

3. A családod tudja, hogy blogolsz? Mit szólnak hozzá?

Nem tudják. A legjobb barátnőm, aki közelről ismer, ő tudja.

4. Van komolyabb terved az írással?

Nem ilyen pálya felé szeretnék továbbmenni, hanem nyomozói. Ez inkább ilyen hobbi.

5. Milyen történeteket olvasol legszívesebben?

A kedvenceim romantikus, krimi,akció.

6. Mit teszel, ha írói válság lép fel?

Olyankor csak merengek. Elképzelem, hogy mondjuk én mit cselekednék. Mivel én szabom meg a történetet és ,hogy a szereplő személyisége milyen, így könnyű.Nem sokszor van ilyesmi.

7. Szoktál tanácsot kérni valakitől? (írás terén)

Eddig nem kértem senkitől.

8. Ki a kedvenc íród/bloggered?

Nincs kedvencem. Olvastam már jó blogokat, de az íróját nem jegyeztem meg.

9. Hány évesen kezdtél el írni?

Ilyen kis "gagyi" sztorikat már 12-13 éves korom óta kreálgatok.

10. Mi alapján választasz nevet a szereplőidnek?
Szeretem a ritka neveket, vagy amik nekem jelentenek sokat.

Újra..

A hétfőm megint ugyanúgy kezdődött,mint a múlthét péntek. Anya felkeltett, elkészültünk és elmentünk a rehabra. Izgalmas kis élet..tudom! Ugyanott kellett várakoznunk,mint pénteken. Leültünk és beszélgettünk anyával ilyen semleges dolgokról. Tanulás,főzés,takarítás..
-Hannah ott jön az a fiú,akivel pénteken is beszélgettél.
-Idejön?
-Igen.
-Csókolom. Szia Hannah.
-Szia..-köszöntem. -Anya, ő Martin. Martin, ő Erika.
Na jó..ennél gázosabb nem is lehetne a dolog. Miért jött ide?! Nem hiányzik ez nekem..Na mindegy.Beszélek vele pár sort aztán majd elmegy.
-Örülök, hogy megismerhetlek Martin. -köszöntötte anya.
-Én is örülök, hogy megismerhetem Önt.
-Nem baj ,ha leülök Hannah?
-Hát éppen.. -De igen, menj már el!-gondoltam.
-Hannah elmegyek egy kávéért az automatához, nemsokára jövök.
-Jól van anya. -Remek,most még egyedül is hagy egy idegennel..Kösz anya!
-Baj, hogy itt vagyok, mert olyan az arcod meg a hangod is, mintha nem lenne kedved hozzám.
-Mostanában szeretek egyedül lenni. -Ez elég bunkó volt..Na mindegy. Mondjuk ari,hogy megkérdezte.
-Vagy csak nincs kedved egy idegennel beszélgetni, akit szemmel láthatólag nem is csípsz.
Nevettem rajta. -Igaz, hogy nem ismerlek ,de pont emiatt, azt sem mondom,hogy nem csíplek.
-Megszeretnél jobban ismerni?
-Talán..-mosolyogtam. Fogalmam sincs, hogy megakarom-e. Mondjuk mostanában eléggé magamba fordultam. Lehet így anyáék kicsit boldogabbak lennének, ha lenne legalább egy barátom.
-Rendben. -nevetett. -Mikor végzel ma itt?
-Változó. Miért?
-Ha esetleg lenne kedvetek eljönni velem valahova, akkor csörgess meg ezen a számon.
Kezembe adott egy papírt. -Mi ez a többesszám?
-Nem hiszem,hogy anyukád elengedne egy vadidegennel.
-Ki tudja. -Dehogynem,még utánad is dobna..
-Akkor majd csörgess, ha jönnétek én pedig visszahívlak. Most mennem kell,mert végzett a nővérem.Szia!
-Szia.
Néhány másodpercig voltam talán egyedül, mert aztán anya hangját hallottam meg.
-Miről beszélgettetek?
-Arról,hogy nincs-e kedvünk elmenni vele valamerre, miután itt végeztünk.
-És neked van kedved?
-Nem tudom..nem ismerem és..
-Hannah, ha nem szeretnél elmenni vele, akkor tudd,hogy nincs rád erőltetve.
-Tudom,de még nem mondtam nemet se, se igent.Még eldöntöm. Azt mondta,ha vége a rehabnak,akkor szóljak neki,ha van kedvem.
-Értem. Kérsz a forró csokimból?
-Azt mondtad kávét veszel.
-Mert az hivatalosabban hangzott. -nevetett.
-És tényleg! -nevettem és ittam a forró csokiból.
Pár percre rá megérkezett Dr.Hencz és elkezdtük a rehabot. Most eléggé sokáig tartott,ahogy éreztem,bár anya szerint nincs időérzékem.Mikor már vége lett a rehabnak és anyával kifelé tartottunk,mondtam neki ,hogy hívja fel ezt a számot és a kezébe adtam,azt a papírt,amire a srác száma volt felírva.
-Szóval elakarsz menni vele.
-Csak hívd..vagy várj beszélek én!
Kicsengett.Alig csengett kettőt-hármat,már ki is nyomta.Visszahívott.Anya felvette nekem és odaadta.
-Szia Hannah.
-Szia..
-Mihez lenne kedved pontosan?
-Nekem mindegy. Bármihez.
-Jól van.Hol találkozzunk?
-Nem messze a Virág utcától van egy Pizzéria.Ott!
-Jól van. 15 perc és ott vagyok.Szia.
-Szia. -És kinyomtam.
-Menjünk a Pizzériához.Tudod hol van?
-Miért is kell,hogy veled menjek?
Ezt mondtam,még utána is dobna.-Nem akarok egy idegennel kettesbe lenni.
-Annyira nem is idegen.
-De igen,kétszer találkoztunk vele.
-Igaz..
Elindultunk a kocsihoz és elautóztunk a Pizzéráig. Azt beszéltük meg anyával,hogy ő a kocsiban marad,amíg mi bent leszünk,mert nem akar zavarni..Ez kicsit sem egy randi,na mindegy.
-Itt van pénz a pizzára,meg vegyél valami üdítőt is.
-Oké anya. -Éppen nyitottam volna az ajtót,mikor anya megfogta a vállam.
-Kicsim,ne legyél vele ellenszenves. Nem ilyen voltál kicsiként sem.
-Akkor még nem volt ennyi problémám.
-Most sincs kicsim,mi itt vagyunk neked apával és a nővéreddel. Segítünk mindenben.
-Nem kell mindenben! Nem vagyok béna! Úgy csináltok, mintha se kezem, se lábam nem lenne! Attól még,hogy vak vagyok tudok majd teljes életet élni. Azért járok erre a sok szarra, nem?! -kiszálltam a kocsiból és becsaptam az ajtót.
Úgy csinálnak,mintha egy béna lennék. Szerintem nem véletlenül járok erre a rehabilitációra,hanem azért,hogy később boldoguljak majd az életben.Ezzel mindig mindenki ki tud idegelni..Keményem kell küzdenem,azért,hogy legyen belőlem később valami.Zenész vagy valami más..
-Szia Hannah.
-Szia..
-Valami baj van?
-Nincs. -ráztam meg a fejem.
-Van kedved bemenni pizzázni?
-Aha..menjünk!
Beültünk és rendeltünk is pizzát.
-Megkérdezhetem hol laksz?
-Bodajkon. És te?
-Én Szabadegyházán.
-Akkor biztos jobb programod is lenne,minthogy itt ücsörögj egy vak lánnyal.
-Mint példul'?
-Bulizni,csajozni,haverozni...
-Szóval te ezt csinálnád itt?
-Igen!
-Nem is mondtad,hogy a lányokat szereted.Most megleptél!! -nevetett.
-Ne forgasd ki a szavaimat! -és hozzávágtam a legelső dolgot,ami a kezembe akad.
-Most komolyan hozzám vágtad az étlapot?!
-Teljesen komolyan! -nevettem.
-Hannah..
-Igen?
-Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Van most valakid? -kérdezte kicsit bátortalanul.
-Nincs. Nem is lenne rá időm. Ebben a pár évben minden percemet lekötötte a vakság és a "kigyógyulás".
-Ja értem.
-És a nővéreddel mi történt,hogy ide jár?
-Fél szemére vak és ő vizsgálatokra szokott járni.
-Hogy történt?
-Az egyik volt barátjával történt egy kis nézeteltérése.
-Úristen!Mi? Megverte?
-Igen..és ez a szemébe került.
-Ne haragudj, hogy rákérdeztem..
-Semmi baj. Már túltettük magunkat rajta.
-Ezen?Hogy?
-Nehezen. Eleinte nem volt könnyű, de pár hónap alatt sikerült túltenni magát rajta.
-Én nem tudtam volna feldolgozni. Ezt sem tudom,borzasztóan rossz érzés.
-Megértem. A te eseted rosszabb,mint a nővéremé,de hidd el megfogsz ezzel barátkozni.
-Nem hiszem..
-Itt is lenne a Hawai-s pizza. -letette az asztalra,mert hallottam,ahogy koppan a tányér. -Neked pedig a Magyaros. -tette le elém a pizzát.
-Köszönjük!

Pár szó.

Anya minden reggel 8-kor keltett, mert mennünk kellett a fejlesztésre, ami igaz tíztől van, de a vakoknak sokkal tovább kell készülődni és az út fél órára van Bodajktól.
-Jó reggelt Hannah. Kikészítettem a mai ruhádat. A jobb kezedtől lévő székre tettem. Rövid farmer színű nadrág és egy kék póló.
-Köszi anya..
-Mi a baj Hannah? -kérdezte anya aggódó hangon.
-Semmi, megyek készülődni..
Bementem a fürdőbe és behajtottam az ajtót magam után.Kitapogattam, hogy hogyan kell felvenni a pólót és a nadrágot. Nem tartott sokáig, már egy jó ideje így csinálom. Megmostam a fogam és szóltam anyának, hogy fonja be a hajam.
-Anya..
-Igen kicsim..
-Hogy nézek ki?
-Gyönyörű hosszú, barna, loknis hajad van, ami a válladra esik. Az arcod csodálatosan szép kicsim. Ne aggódj gyönyörű vagy!
-És te hogy nézel ki?
-Rövid, szőke, vállig érő, egyenes hajam van. A testem enyhén barna a nyári nap miatt. Hosszú farmer és egy sárga ujjatlan póló van rajtam.
-Biztos csodaszép lehetsz!
-Nálad nem szebb kicsim. -puszit adott az arcomra. -Készen vagy. Gyere, induljunk.
-Mennyi az idő?
-Kilenc lesz pár perc múlva.
-Hova megyünk ilyen korán?
-Nagy a dugó pénteken, így ma kicsit előbb indulunk.
-Rendben. -felkaptam a szandálom, anya besegített a kocsiba és indultunk is.
Csendben töltöttük az utat, csak a rádió szólt.
-Anya, neked nem fárasztó?
-Micsoda?
-Ez!
-Nem, bármit megtennék, hogy visszakapd a látásod szívem, nem ezt érdemelted. Senki nem érdemelné!
-Nekem az..Bárcsak meghaltam volna, úgy nektek is könnyebb lett volna.
-Ez nem igaz! Ne beszélj a nevünkben! Ezt annyiszor megbeszéltük már Hannah, miért kezded mindig előröl?
-Talán, mert mindig eszembe jut.
-Majd később megbeszéljük, mert már ideértünk.
Kiszálltam a kocsiból, anya pedig odaadta a fehér botomat.
-Kicsim, -éreztem, ahogy megfogja az arcomat -mindennél jobban szeretünk és soha, de soha ne gondolj ilyenekre, hogy nekünk jobb lett volna, ha nem éled túl. Nem teher ez, se nekem, se apádnak, se a nővérednek, se a többi családtagodnak. Ugyanúgy szeretünk és óvunk. Abba betegedtünk volna bele, hogyha nem éled túl!
-Anya, menjünk, mert elfogunk késni..
-...jól van Hannah. Menjünk.
Nem értem anyát..tudom, hogy nekem van igazam! Úgy sokkal könnyebb lett volna nekik, ha nem élem túl a balesetem. Nekem is könnyebb lenne! Nem kéne erre a sok szar fejlesztőre járnom heti négyszer. Foglalkozhatnák a tinis dolgaimmal. Fiúzással, bulizással, barátokkal, de nem, nekem ide kell járnom...
-Jó napot a rehabilitációs fejlesztésre jöttünk, ma hova kell mennünk?
-Jó napot! Dr. Hencz betegei?
-Igen, de csak a lányom.
-Ma úgy tudom, hogy együtt lesznek más betegekkel.
-Oh, értem.
-Itt végig kell mennie a folyosón, felmenni a másodikra és ott várakozzanak, amíg Dr. Hencz meg nem érkezik.
-Rendben, köszönjük.
Elindultunk felfele. -Most tényleg még több embert el kell viselnem?
-Hannah, ne ez legyen a problémád. Koncentrálj a fejlesztésre.
-Sajnos már csak ezek a problémák valók nekem, mert mást nem is tudnának rámbízni. Egy nyomorékra...
-Ne beszélj zöldségeket!
Felértünk anyuval a másodikra és leültünk. Körülbelül 10 perce ültünk csendben, mikor anya megszólalt.
- Mindjárt jövök Hannah, pár perc.
-Jólvan..
Csendben ültem a széken és csak néztem a semmibe. Mondjuk máshova nem is tudok.. Lépéseket hallottam és valaki leült mellém, gondoltam biztos anya az,de pár másodperccel később megszólalt.
-Szia.
-Ki az? Ismerlek?
-Nem hiszem, hogy ismersz. Csak én láttalak már téged itt jó párszor..
-Már jó ideje ide járok.
-Mióta?
-Négy éve.
-Mivel kezelnek, hogy ide jöttél fel?
-Fejlesztésre kell járnom, mivel vak vagyok. -Meglóbáltam a tenyerem a szemem előtt. -Látod!
-Ó..hogy történt?
-Pár éve volt egy balesetem és elvesztettem a látásom,de csak részlegesen.
-Értem.
-Téged mivel kezelnek?
-Engem semmivel, csak kísérőként vagyok itt.
-De jó neked.
-Amúgy nem haragudj, a nevem Martin.
-Az enyém pedig Hannah.
-Szép neved van.
-Köszönöm! -mosolyogtam.
-Itt is vagyok Hannah. -halottam anya hangját.
-Majd még máskor beszélünk Hannah. Viszlát. Szia.
Lépteket hallottam megint,amik egy jobban halkultak.
-Ki volt ez a helyes fiú?
-Nem tudom, csak úgy idejött.
-Értem.
Úgy gondoltam,hogy felesleges lenne bármit is mondanom anyának,mert ő mindenbe sokat belegondol. Képes lett volna ebből még azt is kihozni,hogy mi járunk ezzel a gyerekkel... Szerintem ahogy meghallotta,hogy vak vagyok,már el is ment a kedve attól,hogy beszélgessen velem. Csak lehet nem akart bunkó lenni. Nem is kattogok ezen többet, nem beszélek már vele úgy se.
Pár percre rá megérkezett Dr.Hencz és neki is kezdtünk a fejlesztésnek.
Miután vége lett anyával elmentünk bevásárolni a Tescoba és olyan délután 2 fele érhettünk haza. Anya főzött, én pedig bementem a szobába és olvastam.
Az egész hétvégém unalmasan telt. Nem volt nálam senki,én sem voltam senkinél. A hétköznapjaim is csak annyiban szoktak mások lenni, hogy néha tanulok,aztán fejlesztés és ennyi...

Egy kicsi Hannah-ból..

Pap Hannah a nevem. 17 éves vagyok és vak. Majdnem négy éve élek így. Volt egy agysérülésem és odalett a látásom. Nem teljes a vakságom, hanem csak részleges, így a fényt, a világosságot és a sötétséget megtudom különböztetni. Fejlesztésre kellett/kell járnom a Székesfehérvári Molnár Gábor Elemi Rehabilitációs Központba. Segítettek abban ,hogy teljes életet éljek, még így vakon is. Tudok egyedül közlekedni, de csak a fehér botommal. Olvasok, számítógépezek, sportolok, de sportolni ritkábban járok. Zenésznek készültem és készülök is, ebben sem akadályoz a vakság. Magántanuló vagyok, mivel heti négyszer kell járnom fejlesztésre, így nem tudnék bejárni az iskolába. Igaz most mindent úgy mondtam el, mintha így is tökéletes lenne az életem, pedig a vakság igenis óriási hátrány! Borzasztó úgy élni, hogy négy éve nem láttál senkit mosolyogni, nem láttad senki arckifejezését. Még rosszabb, az, hogy a szüleimet nem láttam/hallottam igazán boldognak a négy év alatt... A nővérem volt 17 éves mikor én elvesztettem a látásom. Most már nem is él velünk. Már a férjével él és éppen várandós. Sokszor látogatnak el ide, hogy meglátogassanak minket.
Most pedig beszámolok az életem hátralévő részéről, ami innentől fenekesen felfordult...