Egy kis bonyodalom

A pizzázás már másfél hete történt. Azóta rendszeresen találkozunk egymással. Mindennap elmegyünk sétálni, vagy fagyizni. Mindig mást talál ki Martin is. Olyan sok mindent elmondtam már neki magamról és ő is sok mindent megosztott már velem.
Segít a zenélésben és a tanulásban is, így sokkal könnyebb.Jó,hogy végre találtam egy barátot.
-Mihez lenne ma kedved Hannah?
-Mi lenne,ha elmennénk a Halesz parkba -kérdeztem Martintól.
-Csütörtök van, biztos sokan lesznek. Nem zavar?
-Nem, menjünk.
Mióta velem van, azóta nem zavar annyira, ha valaki meglát. Olyan jó, hogy valaki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Végre találtam egy igazi barátot.Hál' istennek anya sem képzel bele többet barátságnál, meg én sem.
-Hannah, miért mondtad az múltkor, hogy labilis vagy?
-Azért, mert sosem vagyok biztos abban, amit csinálok.
-Az ember mindenben bizonytalan.
-Igaz, de én ráadásba nem is látok..
-Ne mondd mindig ezt! Legyél biztos magadban!
-De nem tudok, ez baj..zavar, ha az emberek megbámulnak, mert más vagyok. Hiába nem látom őket, érzem,hogy néznek, meg már nem egy sértést hallottam.
-Ne törődj másokkal Hannah. Te, te vagy! Nem én, nem más. Te Hannah vagy! Saját egyéniséged van. Ezért vagy különleges. Ezt szeretem benned!
-Én pedig azt szeretem benned, hogy mindig felvidítasz -és megöleltem.
Éreztem,ahogy megfogja az arcom és megpuszilja az orrom. Éreztem ahogy az ujjai a számon és körülötte járkálnak.Bizsergett tőle a szám. Késztetést éreztem arra,hogy megcsókoljam, de nem tettem, inkább elhúztam az arcom és csak néztem a semmibe.
-Mi a baj Hannah?
-Semmi, csak elgondolkodtam -mosolyogtam.
-Értem..van kedved még sétálni?
-Persze
Megfogta a kezem és úgy sétáltunk tovább.Érzem, hogy izzad a tenyerem.Izgulok,de nem tudom,hogy miért. Pár perccel később hirtelen megállított minket valaki.
-Na mivan Martin, ő az a vak csajszi akit mostanában fűzöl?
-Mi -hirtelen nem is tudtam,hogy mit reagáljak. Meglepődtem.
-Fogd be Dávid! Nem tudsz te semmit!
-Hé te -megfogta a vállamat, olyan erősen, hogy bezsibbadt!
-Engedj el -rántottam egyet a kezemen és így kiszabadultam a szorításából. -Ki vagy?
-Kérdezd meg a pasidtól!
-Ő nem a pasim,csak a barátom.
-Aha, hogy te csak így gondolod. Kérdezd meg akkor őt is!
-Menj el innen Dávid! Most!
-Jó,de ha legközelebb mered bántani a húgomat,akkor nagy pofonnak leszel kis gazdija!
A srác elment,én meg csak ott álltam és nem értettem semmit.
-Martin,mi volt ez?
-Csak az egyik volt barátnőm báttya..
-Azt mondtad nincs barátnőd -mondtam meglepődve.
-Már nincs is,szakítottunk.
-Mikor?
-Már majdnem két hete.
-És miért?
-Nem szerettem.
-Meddig voltatok együtt?
-Majdnem egy évig.
-Nem szeretted,de azért egy évig vele voltál?
-Az elején még jó volt vele,de már az utolsó három hónapban más lett. Új társaságba keveredett és megváltozott.
-Hogy érted, hogy megváltozott?
-Elkúrvult. Minden más fontosabb lett neki. Addig ötös tanuló volt, aztán a jegyei romlottak,ahogy jött az év vége. Kipróbálta a cigit,addig viszont irtózott tőle. Most már rendszeresen cigizik. Egyszer mikor elment a "bandájával" bulizni, még meg is csalt.
-És ez mikor volt?
-Nem tudom, talán másfél hónapja..
-És képes voltál vele maradni?
-Azóta nem volt köztünk semmi. Ő nem is értette,hogy a végén már miért voltam vele, olyan amilyen..
-Még ő nem értette..
-Nem tudta, hogy én tudom, hogy megcsalt. Már viszont tudja.
-Remélem jól kiosztottad.
-Diszkréten megmondtam neki,hogy vége és tudok mindent. Nem is tagadta, hogy lefeküdt mással is.
-Ti amúgy már..
-Nem jutottunk el soha addig. Nem akarta én pedig nem is erőltettem.
-Türelmes típus vagy és ez ritka.
-Ez lenne a természetes. Ha szeretsz valakit,akkor vársz rá mindenben.
-Ez így is van!
-Hát persze.
-És.. amit még a srác mondott,az igaz -kérdeztem tőle,úgy,hogy ne említsem meg. Remélem leesik neki,hogy miről beszélek, mert elég gáz az ilyen "tetszel és nem tetszel" dolgokról beszélni.
-A barát dologra gondolsz?
-..igen.

-Igaz, de gondoltam még várok, hogy megtudjam a te érzéseidet is.

-Még egyelőre legyünk csak barátok,ismerkedjünk..ilyesmi.

-Szóval ez egy nem?

-Nem, ez egy talán -nevettem. -Szimpatikus vagy és nagyon kedves,de tudod eddig nagyon magamnak való voltam. A családomon kívül nem volt más az életemben...

-..és furcsa lenne hirtelen egy barát. Megértem. Nem is most azonnal gondoltam.

-Akkor jó -mosolyogtam. -Köszi,hogy megértesz.

-Ez természetes.
-Indulnom kell, mert nemsokára jön értem anya.
-Tudja,hogy itt vagyunk?
-Nem, most hívom, hogy hol vagyunk....Szia anya. A Halesz parkba. Nem. Igen. Oké, szia -letette. -Azt mondta 10 perc és itt van.
-Oké.
-Menjünk a kórház előtti parkolóhoz, azt mondta, hogy ott fog leparkolni.
-Jól van.
Martin belém karolt és úgy mentünk. Olyan jó érzés volt. Nem zavart a közelsége.
-Hannah, minden rendben?
-Igen. Miért?
-Mert egyre jobban szorítod a karom -nevetett.
-Ne haragudj, csak még kicsit bizonytalan vagyok így a járásba -nevettem. Igazából bíztam benne.
-Megértem. Hogy néz ki anyukád kocsija?
-Azt hiszem piros, de majd hív, ha ideér, ha nem vennénk észre.Mondjuk én nehezen -nevettem.
-Igaz.
Pár percet kellett várnunk és csörgött a telefonom. Martin beszélt pár mondatot anyummal, aztán tőlem is elköszönt, mert ment a busza Szabadegyházára.