Lélekelemzés

Két hét van körülbelül a zárásig Martinnak is és nekem is. Hamar elrepült a hétvégénk, mert mindegyikünk tanult. Pénteken kihagytam emiatt a rehabot is. Vasárnap Martin is átjött és együtt tanultunk. Nagyon jól megvoltunk , bár még nem történt közöttünk semmi, viszont ennek ellenére olyan boldog voltam mikor velem volt. Bármit elmondhattam neki és ő is nekem. Bár a véleményünk nem mindig egyezett és legtöbbször azért, mert én mindent kicsit negatívabban láttam , mint ő.
-Voltál már igazán valakibe szerelmes -kérdeztem tőle.
-Nem. Szerettem már, de soha nem ragaszkodtam túlzottan senkihez. Nem tudom elmagyarázni, de soha nem volt még teljes szerelem az életemben.
-Értem.
-És neked?
-Régen volt egy barátom, akkoriban mikor történt az agysérülésem. Majdnem 14 voltam, nemrég ismertem meg előtte. Nyolcadik félévkor jött az osztályunkba és ott találkoztunk. Nekem nyáron történt a balesetem, akkor mi már viszont együtt voltunk. Nem tudta azt feldolgozni, hogy én megvakultam és többé nem látom majd, így azt mondta "Én nem akarom veled így folytatni." és szakítottunk. Bár utána még beszélgettünk, de fájt, hogy már nem úgy viszonyult hozzám, mint a balesetem előtt. Úgy gondoltam, hogy ő engem soha nem szeretett, és csak jóval utána jöttem rá arra, hogy én sem szerettem őt. Ha ő lett volna az "igazi" , akkor nem kellett volna soha tőle kérnem azt, hogy legyen mellettem, mert megtette volna. Ezért féltem belevágni ebbe az egészbe, de rájöttem, hogy ismeretlenül nem ítéllek meg. Most már tudom, hogy mindenkinek jár a tiszta lap és szerintem nem véletlenül nálad döntöttem úgy, hogy meg is adom. Viszont ezt soha nem meséltem még el senkinek, csak a szüleim tudnak róla.
-Hannah tudnod kell, hogy én nem olyan vagyok. Nálam nem csak szavak lesznek, hanem tettek is. Érted?
-Értem -válaszoltam neki kicsivel később.
-És soha nem foglak otthagyni ilyen gyerekes dolgok miatt. Sőt akkor már rég nem találkoznánk, ha engem érdekelne az, hogy vak vagy.
-Tudom. Még akkor mikor először oda jöttél hozzám és meghallottad, hogy azért ülök ott, mert vak vagyok, azt hittem, hogy többet oda sem jössz -nevettem.
-Olyan hülye vagy néha -nevetett ő is. -Honnan szedted ezt?
-Nem tudom. Csak úgy jött.
-Ilyenek csak úgy nem jönnek. Hidd el attól függetlenül, hogy nem látod magad, nem tudod hogy nézel ki. Elárulom, hogy nagyon gyönyörű vagy, és ez még nem minden. A személyiséged még ennek ellenére mindent visz. Mikor először találkoztunk olyan kis semmilyen voltál..
-Igazából bunkó, ne szépítsd -vágtam a szavába.
-..de gondoltam, hogy nem ilyen vagy. Meggyötört téged ez a pár év és hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudom min mentél/mész át, de ezt senki sem tudja átérezni. Sok sebet ütött rajtad ez a pár év, de amilyen emberismerőnek tartom magam, úgy gondolom, hogy te jó ember maradtál, még ezek után is.
-Így gondolod -kérdeztem tőle meglepetten.
-Igen.. -és közben a kezemre helyezte sajátját.
Bizsergető érzés öntötte el a testemet. Kezdtem én is megkedvelni őt,de nem tudtam,hogyan fejezzem ki.
-Már későre jár és a szüleid biztos várnak már haza. Ráadásul neked holnap suli.
-Ha ezzel szépen arra célzol , hogy már unod a képem, akkor meg is mondhatnád kerek perec -nevetett Martin.
-Igazad van, nem kerülgetem a forró kását -nevettem már én is.
-Ez most szíven ütött Hannah.
-Ne haragudj rám.
-Na jó..megbocsátok.
-Ezaaz -öleltem meg.
-Félretéve a hülyeséget. Valamelyik délután nincs kedved eljönni hozzánk?
-De, igazából erre már én is gondoltam.
-Naa, ennek örülök.
-Megbeszélem anyáékkal és ha igent mondanak, akkor majd írok facen.
Még ezután beszélgettünk egy keveset , aztán felajánlottam neki, hogy hazáig visszük, de ő ragaszkodott hozzá, hogy Fehérvártól boldogul egyedül is. Így csak addig vittük.

Mik ezek a gondolatok?

Este mikor nem volt kedvem semmihez lefeküdtem az ágyamra és elgondolkodtam a mai napon. Sok meglepetés ért. Furcsa volt belegondolni abba ,hogy másfél hét alatt ennyi minden történt. Mi lett volna, ha akkor anya nem megy el valamiért és Martin meg nem ül oda mellém? Jó, mondjuk lehet pár nappal később ugyanúgy megtörtént volna...vagy nem. Furcsa az univerzum.. Két héttel ezelőtt semmi, de tényleg halvány lila sejtésem, sőt még elképzelésem sem volt ezekről. Kiderül ,hogy tetszem valakinek. Sőt már az meglepett ,hogy valaki elfogad így vakon. Messze nem gondoltam volna ilyenekre. Mondjuk az is meglepett ,hogy apa nem akadt ki egy fiú hallatán meg anya sem. Nem nagyon meséltem apának Martinról, csak annyit ,hogy volt pár találkozó és ennyi. Inkább anya meséli szerintem a dolgokat neki. Apa tőlem nem is kérdez , talán egy-két kérdést tett fel , de azok sem voltak jelentősek. A nővérem nem tud semmiről , mert két hete volt itt hétvégén. Szoktunk vele ritkán beszélni , de nem az én életemről..
-Szia kincsem -dugta be anya a fejét az ajtón. -Nem kérsz valamit enni?
-Nem vagyok most éhes.
-Jól van , akkor majd reggel találkozunk...
-Várj anya -ültem fel az ágyamon. -Segítesz nekem csinálni egy facebook fiókot?
-Persze, egy pillanat és hozom a "speckós" gépet. -Igazából a "speckós" gép annyit jelentett ,hogy kiemelkednek a billentyűk és , így tudok írni, meg van valami olvasó benne, ami mindent felolvas.Nem nagyon értek hozzá..valami ilyesmit mondtak a boltban és ennyi ragadt meg.
Anya felhozta a gépet és segített kreálni nekem egy facebookot. Furcsa ,hogy 17 évesen (már majdnem 18) kezdek el facebookozni, de sohasem késő.
-Hogy jutott most eszedbe -kérdezte anya.
-Már van kivel beszélgetnem -mondtam neki nagy mosollyal a fejemen.
-Jól van. Használd akkor egészséggel -nevetett.
-Meglesz -ezzel felraktam a fülest a fejemre ,begépeltem Martin nevét a keresőbe és hamar be is jelöltem. Nem is kellett sokat várnom már pittyegett is gép. Visszaigazolt és már rám is írt. Hirtelen úgy elkezdett kalapálni a szívem az izgalomtól, hogy majd kiugrott, de csak a facebook örömének tudtam be.

-Hannah fent vagy már nemsokára indulunk -jött be anya a szobámba.
Kinyitottam a szemem és mikor felültem éreztem,hogy a laptop mellettem van , a füles meg  a nyakamra van lecsúszva és a zsinór össze-vissza tekeredett. -Mennyi az idő?
-Háromnegyed 9 , igyekezz , mert legkésőbb negyed 10-kor elindulunk. Itt a ruhád , egy hosszú csőfarmer és fehér blúz.
-Jól van sietek!
Felálltam az ágyról , közben lehámoztam magamról a zsinórt, felöltöztem és kimentem anyához a konyhába.
-Mit csinálsz -álltam meg a pult mellett és hallgatóztam.
-Neked reggelit. Nutellás palacsintát.
-Hú az finom -nyaltam meg a szám.
-Jól van kisasszony, bár nem érdemled meg ,mert az este sokáig fent voltál és trécseltél.
-Annyira nem lehetett késő -érveltem.
-Háromnegyed 11-kor még nevetést hallottunk apáddal a szobádból.
-Hallgatóztatok?
-Nem, a szobánkba elhallatszott.
-Oh, ne haragudjatok!
-Igazából nem haragszunk , csak próbálok felelősségteljes szülő lenni -nevetett anya.
-Jól csinálod -mondtam teli szájjal, mert közben anya kész lett a palacsintámmal. Miután megettem siettem fogat mosni ,aztán indultunk is.
-Szerinted még sokáig kell járkálnunk rehabra?
-Nem tudom , mondjuk elég kreatívan megoldasz mindent. Nagy valószínűséggel már nem sok van hátra.
-Már örülnék ha vége lenne, én már nagyon unom. Azért hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken bemenni oda már kicsit unalmas...
-Nem mondd ezt , gondolj arra,hogy már nemsokára vége -biztatott anya.
Ennek a napnak a végét vártam már , igazából csak a délután ,hogy találkozzak Martinnal. Kicsit lefoglal azért a rehab,de sokszor gondolok rá. Őt a suli köti le mindennap, ami viszont teljesen normális, mondjuk már nem sokáig, mert két hét és annak is vége. Remélem nekem jól fog sikerülni az év végi vizsgám..Elég sokáig erre nem is gondoltam. Lehet ,hogy a diákokat sem nagyon érdekli ,hogy milyen lesz év végén az eredményük. Elgondolkodnak-e egyszer is igazán azon, hogy mik akarnak lenni? Mert én még nem tettem. Nem is tudom mi hasznomat venné a társadalom, így..vakon. A zenélés nem egyszerű szakma, főleg ,ha valaki sokra viszi. Ott a rengeteg pletyka róla, amiknek fele alaptalan. A sok újságíró a nyakukon. A riportok. A rengeteg pofátlan ember. A kimerültségig való hajszolás. Nem olyan szakma , amilyennek a legtöbb ember hiszi. Szeretek zenélni, sőt imádok és soha nem fogom meggondolni magam ezekről, de most , így 2.-ként  érzem azt , hogy nem nekem való. 17 évesen gondolkodok el ezen.. de az sem megoldás , ha feladom. Addig küzdök majd az álmaimért , amíg tudok.