Lélekelemzés

Két hét van körülbelül a zárásig Martinnak is és nekem is. Hamar elrepült a hétvégénk, mert mindegyikünk tanult. Pénteken kihagytam emiatt a rehabot is. Vasárnap Martin is átjött és együtt tanultunk. Nagyon jól megvoltunk , bár még nem történt közöttünk semmi, viszont ennek ellenére olyan boldog voltam mikor velem volt. Bármit elmondhattam neki és ő is nekem. Bár a véleményünk nem mindig egyezett és legtöbbször azért, mert én mindent kicsit negatívabban láttam , mint ő.
-Voltál már igazán valakibe szerelmes -kérdeztem tőle.
-Nem. Szerettem már, de soha nem ragaszkodtam túlzottan senkihez. Nem tudom elmagyarázni, de soha nem volt még teljes szerelem az életemben.
-Értem.
-És neked?
-Régen volt egy barátom, akkoriban mikor történt az agysérülésem. Majdnem 14 voltam, nemrég ismertem meg előtte. Nyolcadik félévkor jött az osztályunkba és ott találkoztunk. Nekem nyáron történt a balesetem, akkor mi már viszont együtt voltunk. Nem tudta azt feldolgozni, hogy én megvakultam és többé nem látom majd, így azt mondta "Én nem akarom veled így folytatni." és szakítottunk. Bár utána még beszélgettünk, de fájt, hogy már nem úgy viszonyult hozzám, mint a balesetem előtt. Úgy gondoltam, hogy ő engem soha nem szeretett, és csak jóval utána jöttem rá arra, hogy én sem szerettem őt. Ha ő lett volna az "igazi" , akkor nem kellett volna soha tőle kérnem azt, hogy legyen mellettem, mert megtette volna. Ezért féltem belevágni ebbe az egészbe, de rájöttem, hogy ismeretlenül nem ítéllek meg. Most már tudom, hogy mindenkinek jár a tiszta lap és szerintem nem véletlenül nálad döntöttem úgy, hogy meg is adom. Viszont ezt soha nem meséltem még el senkinek, csak a szüleim tudnak róla.
-Hannah tudnod kell, hogy én nem olyan vagyok. Nálam nem csak szavak lesznek, hanem tettek is. Érted?
-Értem -válaszoltam neki kicsivel később.
-És soha nem foglak otthagyni ilyen gyerekes dolgok miatt. Sőt akkor már rég nem találkoznánk, ha engem érdekelne az, hogy vak vagy.
-Tudom. Még akkor mikor először oda jöttél hozzám és meghallottad, hogy azért ülök ott, mert vak vagyok, azt hittem, hogy többet oda sem jössz -nevettem.
-Olyan hülye vagy néha -nevetett ő is. -Honnan szedted ezt?
-Nem tudom. Csak úgy jött.
-Ilyenek csak úgy nem jönnek. Hidd el attól függetlenül, hogy nem látod magad, nem tudod hogy nézel ki. Elárulom, hogy nagyon gyönyörű vagy, és ez még nem minden. A személyiséged még ennek ellenére mindent visz. Mikor először találkoztunk olyan kis semmilyen voltál..
-Igazából bunkó, ne szépítsd -vágtam a szavába.
-..de gondoltam, hogy nem ilyen vagy. Meggyötört téged ez a pár év és hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudom min mentél/mész át, de ezt senki sem tudja átérezni. Sok sebet ütött rajtad ez a pár év, de amilyen emberismerőnek tartom magam, úgy gondolom, hogy te jó ember maradtál, még ezek után is.
-Így gondolod -kérdeztem tőle meglepetten.
-Igen.. -és közben a kezemre helyezte sajátját.
Bizsergető érzés öntötte el a testemet. Kezdtem én is megkedvelni őt,de nem tudtam,hogyan fejezzem ki.
-Már későre jár és a szüleid biztos várnak már haza. Ráadásul neked holnap suli.
-Ha ezzel szépen arra célzol , hogy már unod a képem, akkor meg is mondhatnád kerek perec -nevetett Martin.
-Igazad van, nem kerülgetem a forró kását -nevettem már én is.
-Ez most szíven ütött Hannah.
-Ne haragudj rám.
-Na jó..megbocsátok.
-Ezaaz -öleltem meg.
-Félretéve a hülyeséget. Valamelyik délután nincs kedved eljönni hozzánk?
-De, igazából erre már én is gondoltam.
-Naa, ennek örülök.
-Megbeszélem anyáékkal és ha igent mondanak, akkor majd írok facen.
Még ezután beszélgettünk egy keveset , aztán felajánlottam neki, hogy hazáig visszük, de ő ragaszkodott hozzá, hogy Fehérvártól boldogul egyedül is. Így csak addig vittük.